Egy nap Debrecenben
Azt hiszem, a városhoz való kötődésemet már említettem jópárszor, ami csak egyre erősebb, hiszen pontosan két éve költöztem el onnan…hihetetlen még leírni is.
A jó idő eljövetelével egyre jobban bennem volt az az érzés, hogy kimenni valahová, leülni és élvezni a napsütést, olvasgatni, vagy éppen csak nézelődni, nézni azokat az embereket, akiket nem ismerek, nem pedig ugyanazokat az arcokat látni. Ez már nagyon hiányzott, hiszen régen gyakran jártam ki a Békás tóhoz elmélkedni, most napról napra éreztem, hogy szükségem van egy napra, pár órára, amit ott eltölthetek, amikor nem zavar semmi, amikor elvagyok csak úgy, magammal.
Már számoltam a napokat, na persze nem csak a kikapcsolódásról szólt ez a durván másfél nap, hanem munkáról is, meg persze pár dolgot be kellett szereznem, ami nálunk nem kapható, így kellemeset a hasznossal, gondoltam. Egy pár órát mégis kiszorítottam magamnak, hogy egy kicsit körülnézzek az Egyetem környékén és a tónál, az általam oly sokszor felidézett helyeken. Vittem fényképezőt, mert imádok fotózgatni, visszaadják azt az érzést, mint amit akkor éreztem, amikor ott voltam, és ez kell nekem, ennyi km távlatából, a sors fintora, hogy éppen akkor vettem észre, hogy a telefonom lemerülőben van, amikor elővettem a fényképezőt, így, hogy spóroljak az energiával, 2-3 órára elő sem vettem, jó érzés volt 🙂
Egyre jobban azt érzem, hogy kellenek ezek a pillanatok, amikor egyedül élünk meg valamit, helyek, amik közel állnak a szívünkhöz, ahol sok-sok szép emlékünk van, mégse szomorít el bennünket, hanem inkább nagyonis az otthon érzetét keltik, a lelkünk otthonáét.
LOve,
THEgirl
