Az én hónapom: JANUÁR, FEBRUÁR és MÁRCIUS

Ez a pár hónap úgy elrepült, hogy szinte most esz,élek, hogy már április van. Tehát jöjjön egy kis beszámoló, mi is történt velem az év első három hónapjában:

A szülés előtt még egy utolsó outfit fotózást terveztem be februárban, márciusra már csak a terhesfotókat szerettem volna elkészíteni, mivel már olyan kevés ruha jött rám, hogy nem bírtam volna tavaszi szettekkel jönni. Plusz: az utolsó hónapban már nem akartam megerőltetni magam egy rohangálós fotózással.

Naná, hogy a fotózásra még varrtam is 🙂 

Március elején eljött a várva várt szabadságom, és innentől kezdve csak magammal, a pihenéssel és a babával foglalkozhattam, igazán hálás lehetek, mert négy csodálatos hetet tölthettem el itthon a saját kis ritmusomban, saját kis világomban, dolgaimmal és hosszú idő után végre olyan dolgokra fordíthattam időt, amikre általában soha nem jut.

Pl. az Instagram fotók

És a gyerekruhák válogatása 🙂

Tartottam egy kis babaváró-buliféleséget a barátnőimmel, amit nagyon élveztem, mert a csajok szuper feladatokkal készültek nekem. Volt itt minden: bébiétel kóstolás, szókirakó, kvízkérdések a babákról és mese főcímdal felismerés 🙂 Tényleg nagyon tetszett az este és külön rajongok az ajándékokért, amiket kaptam/kaptunk, mert azóta mindegyik igen hasznos része a mindennapjainknak 🙂

A terhesfotózásom is szuperjól sikerült, ezeket a fotókat azonban itt a blogon most nem teszem közzé, mert elsősorban saját magunknak készültek, egy párat azonban az Instagramon megosztottam/megosztok veletek!

És innentől kezdve nem maradt más, mint várni és várni, az április elejét 🙂

Hamarosan beszámolok erről a hónapról is, addig is köszönöm, ha eddig velem tartottatok!

xoxo

Thegirl

 

Author

sbmmster@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Kismamaként télen

2018-03-03