Sportcipő újratöltve

Fotó – Pap Nóra / Noris Photography

Sziasztok!

Ahogy láthatjátok, az un. ‘Ugly Sneakers’ láz engem is magával ragadott, már egy ideje nézegetem ezeket a nagyon vastag talpú cipőket, most jött el az idő, hogy bemutassam nektek, én hogyan gondolok el vele egy igazi tavaszi outfitet.

Az első, amire rájöttem, hogy ez a cipő nekem hangsúlyos zoknikkal tetszik a legjobban, annak ellenére, hogy sajnos nekem nem túl előnyős, igyekeztünk a fotózáson ezt a hibámat elfedni. Habár tudtam, hogy nem én vagyok a megfelelő modell ehhez a szetthez, mégis úgy gondoltam, hogy bevállalom és bemutatom nektek.

A cipő és a zokni hangsúlyosságát pedig most egy natúr blézerrel és toppal tompítottam. A nadrág a legutóbbi Tezenis rendelésemmel jött, teljesen beleszerettem, úgyhogy szerintem sokat fogom idén hordani. Cipők terén a FluffySlippers-t gondoltam a legszélesebb kínálatú webshopnak ebben a kategóriában, így nagy nehezen végül e mellett a fehér cipő mellett döntöttem. Azért írom, hogy nehezen, mert kb. vagy -öt simán meg tudnék venni 😀

Tavaly óta ez az első outfit poszt, így volt időm alaposan megtervezni az idei tavaszi szetteket, ígérem, jövök még sok inspiráló anyaggal 🙂

Szép Napot mindenkinek!

Puszi,

thegirl

OUTFIT
Blézer/Atléta – H&M
Fülbevaló – Tally Weijl
Nadrág – Tezenis
Zokni/Övtáska – Pull & Bear
Cipő – Fluffy Slippers Budapest