Szeghalom, az én városom

Szeghalom az én városom

Szeghalom az én városomSzeghalom az én városomSzeghalom az én városomSzeghalom az én városomSzeghalom az én városomSzeghalom az én városomSzeghalom az én városomFotó - Pap Nóra / Noris Photography

Fotó – Pap Nóra / Noris Photography

 

Egy pár hónapja érik bennem ez a bejegyzés és, amikor megláttam a város új Szeghalom feliratát nem messze tőlünk, meg is születtek a fejemben a képek is hozzá.

Alepvetően elég sokszor (túl sokszor) hangoztattam az utóbbi időben, hogy ez nem az én városom, egy sokkal nagyobb városban nőttem fel Kazincbarcikán, Miskolcra jártunk vásárolni, utána pedig évekig Debrecenben laktam, ami pedig az egyik legnagyobb városa az országnak.

Ideköltözésemkor számtalan hátrányát élhettem meg a kisvárosi életnek: nem voltak még online boltok, nem volt a városban drogéria és igazából úgy éreztem, hogy kicsi és nem elég számomra, kevés az inger.

Ezeket a gondolataimat pedig kérve-kéretlenül osztottam meg az engem körülvevő emberekkel, azzal nem is foglalkozva, hogy valakit ezzel esetleg megbánthatok. Szerencsére ebből soha nem származott konfliktusom, tehát nem emiatt írom most le ezt az egészet.

Aztán pár hónapja elgondolkoztam azon, hogy mi az ami valóban hiányzik nekem? Mi zavar ennyire ebben a városban? Miért nem tudom még 6 év után sem otthonomnak tekinteni?

Nyilván ez nagyon egyszerű, hiszen nem itt nőttem el, nem rejtenek emlékeket számomra a kis utcák és nem tudok számomra kedves pillanatokat felidézni a parkok, iskolák és óvodák láttán, nincsenek itt olyan gyökereim, amik ide kötnének. Ez teljesen természetes.

Viszont az való igaz, hogy meg sem próbáltam otthonomnak tekinteni, annyira ragaszkodtam a saját kis világomhoz, ami innen távol van és talán már nem is létezik úgy és abban az értelemben, ahogyan a fejemben volt.

És akkor sorra vettem, hogy mi az, ami zavart és rájöttem, hogy az itt töltött évek során annyira kialakítottam már mindenhez a rutinomat, hogy gyakorlatilag semmiben nem szenvedek hiányt egy nagyvároshoz képest. Sőt, igazából sokkal jobb, hiszen pl. online vásárolok, rengeteg időt spórolok meg és persze rengeteg pénzt is, mert így csak azt veszem meg, amire valóban szükségem van.

A napi bevásárolásokkor az embert megismerik a boltban az eladók, kedvesek és beszélgetést kezdeményeznek az emberrel, ami így egy kisbabával otthon lévő anyukának nem esik olyan rosszul, főleg, ha ezen kívül egész nap nincs kihez szólni.

A kislányommal közös sétáink során is gyakran veszem magam észre azon, hogy csodálom a tájat és a helyeket, amiket ez a város rejt számunkra.

Ha kirándulni van kedvünk, vagy csak egy kis nyüzsgésre vágyunk, akkor autóba ülünk és indulás! Azt hiszem, hogy ha aznap este vagy pár nap múlva, amikor hazaérünk, kipakolunk és leülhetek a nappaliban, igazán azt érzem, hogy itthon vagyok.

Nem csak a város miatt, mert az én igazi kis otthonom még mindig Kazincbarcika, ahol az anyukám és az öcsém él.
Ez egy másik kis otthonom, ahol a kislányom és a szerelmem mellé jövök haza, a mi kis családunk első közös otthona.
Nem tudhatom, hogy a jövőben hol kötünk majd ki, de jelenleg igen, Szeghalom az én városom.

Köszönöm, ha velem vagy és elolvastad ezt a bejegyzést is! 🙂

xoxo,

thegirl

OUTFIT
Pulcsi, sál /// H&M
Szoknya /// Stradivarius
Hátitáska /// Bershka
Harisnya /// Calzedonia
Cipő /// Zara