Megszületett a My Wonderland

Nem is hiszitek, hogy milyen régen tervezem ezt a bejegyzést, már amikor elkezdtem ruhákat varrni is ábrándoztam, hogy egyszer majd készítek egy saját kis kollekciót, ami egységes és tükrözi a saját stílusomat.

Ennek megvalósítása azonban elég sokáig váratott magára, soha sem éreztem elérkezettnek az időt ahhoz, hogy ezen tudjak dolgozni és a legfontosabb, hogy sajnos időm sem volt erre, így mindig ez lett a legutolsó a sok varrnivaló után.

Tavaly, ahogy egy kicsit kivontam magam a munkából a baba születése miatt, elkezdett lecsendesedni a varrás, így volt lehetőségem csak magamnak dolgozni, 1-2 fontosabb felkérés mellett. Így adódott, hogy idén nyár végén két teljes hetet erre tudtam rászánni, tervezéssel, varrással, fotózással együtt. Utólag azt mondom, mindenképpen egy bemutatkozó kollekció, mert sok esetben nem mertem elrugaszkodni a rám jellemző alapoktól, de azok minden szinten megtalálhatóak mind formákban és színekben is.

Most pedig nézzük a ruhadarabokat közelről:

Megszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My Wonderland

Megszületett a My Wonderland

LOVELY ruha 🌺 Nyakbakötős, hátul kivágott, gumis derekú ruha – 4.990 Ft Színek : ciklámen, rózsaszín, kék, babakék, menta, zöld, sárga, fekete

Egy mini egyberuha mindenképp szerepelt a fejemben, hiszen a legegyszerűbb nyáron egy ilyet felkapni és akár alkalomra, akár a mindennapokra is megállja a helyét. A ruha egyszerű szabását ezzel a nagyon élénk ciklámen színnel hoztam ellensúlyba a fotózásra. De persze mivel több színben is kérhető, más-más stílusban is el tudom képzelni 🙂


Megszületett a My Wonderland
Megszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My Wonderland
LOVELY ruha 🌺 Nyakbakötős, hátul kivágott, gumis derekú ruha - 4.990 Ft Színek : ciklámen, rózsaszín, kék, babakék, menta, zöld, sárga, fekete

FEMME felső 💎 Nyakbakötős, nyitott hátú crop top 3.990 Ft | LOVE szoknya 🦋 – Pörgős szoknya gumis derékkal 5.990 Ft Színek : ciklámen, rózsaszín, kék, babakék, sárga, menta, zöld, fekete

Azt mondom, hogy az igazi Andis stílus nem is létezne a pörgős szoknya nélkül, ami nem maradhat ki a bemutatkozó kollekcióból sem. Nagyon tetszenek idén nyáron az egymáshoz illő szoknya-felső szettek Így ezt a kötős felső megoldást választottam, ami a nyitott hátával szintén nagy alappillére a stílusomnak.

Megszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My Wonderland

SUMMER felső ☀️ Gumis, váll nélküli felső 1.990 Ft | LOVE szoknya 💛 Pörgős szoknya gumis derékkal 5.990 Ft Színek: ciklámen, rózsaszín, kék, babakék, sárga, menta, zöld, fekete

A pörgős szoknyából rögtön itt van egy sárga variáció is, szintén szettben, de teljesen más stílusban, ezt imádom a legjobban a divatban, annyira képes átalakulni, hogy szinte fel sem tűnik, hogy ugyanaz. Persze a sárga, mint szín sem maradhatott ki, nem titok, mennyire imádom és egy alapszínnek tartom a ruhatáramban. Mivel a pörgős szoknya is sok szép színben kérhető, engedjétek szabadon a fantáziátokat, és kérjétek minél színesebben, nincs határ 🙂

Megszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My Wonderland

BEACH maxiruha 🏖 Elől és hátul húzott, megkötős ruha 5.990 Ft – Színek : Ciklámen, rózsaszín, kék, babakék, sárga, menta, zöld, fekete

A kihagyhatatlan maxiruha, amin talán a legtöbbet gondolkoztam, hogy milyen fazonnal jöjjek, ami még nem annyira elcsépelt, viszont hozza azt a visszafogottságot, amit én képviselek. Egy végtelenül egyszerű fazont választottam, ami ugyanúgy jól mutathat egy tengerparton vagy akár egy balatoni kirándulós hétvégén is a nagy melegben. Ezzel a színnel pedig még mindig nem tudok betelni.

Megszületett a My WonderlandMegszületett a My WonderlandMegszületett a My Wonderland

Megszületett a My Wonderland

BASIC ruha 🍭 Derékban szabott fodros szoknyás ruha 3.990 Ft – Színek : ciklámen, rózsaszín, kék, babakék, sárga, menta, zöld, fekete

Általában, ha ruhát kell tervezni vagy varrni, mindig az alkalmibb, nőiesebb vonal felé húzok, ezeket szeretem jobban kitalálni. Viszont most szerettem volna egy igazán laza szettet alkotni, így jött az ötlet erre a ruhára, amit a színével szerintem tökéletesen sikerült is ellensúlyozni, illetve a kis csipkés nyakpánttal is egy kis nőiességet csempésztem a szettbe, így azt mondhatom, sikerült, amit szerettem volna elérni 🙂

Tehát így teljes az én kis bemutatkozó kollekcióm, amit COLOR névre kereszteltem és az Instagram oldalon már napok óta fellelhető, tehát rendelhető is.

Fogadjátok szeretettel, mert nagyon sokat ábrándoztam erről és sok munkám van benne, remélem, hogy ez az új dolog csak valaminek a kezdete és innentől kezdve egyre több ilyen jellegű poszttal jelentkezhetek majd:)

Szép hetet!

thegirl

Fotó – Pap Nóra / Noris Photography

OUTFITS
1.
Ruha – My Wonderland
Cipő/Kendő – Zara
Táska – nagymamámé volt
Fülbevaló – H&M

2.
Szoknya/Felső – My Wonderland
Cipő – Cipőfalva
Táska – Bershka
Masni – egy maradék anyag

3.
Szoknya/Felső – My Wonderland
Szandál – Zara
Táska – Lidl
Fülbevaló/Gyűrű – H&M

4.
Ruha – My Wonderland
Szandál – Vagabond
Táska – anyukámé volt
Fejpánt – egy maradék anyagból

5.
Ruha – My Wonderland
Cipő – Zara
Táska – Bershka
Fülbevaló – H&M
Nyaklánc – New Yorker

 

Author

sbmmster@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

A nadrágkosztüm

2018-07-01