Online rendelés és a tapasztalataim

Az online rendelés alapvetően 3-4 éve része az életemnek, ugyanis ekkor költöztem egy viszonylag kisebb városkába, ahol nem igazán van lehetőség beszerezni a számomra fontos dolgokat és persze a ruháimat.

Ekkor még meglehetősen kevés online shop működött Magyarországon, emlékszem pl. amikor a H&M megnyílt, mennyire örültem, el se hittem. Nagyjából 3 éve kezdtek el működni az online shopok, amiket szerettem, sokat nézegettem, viszont beszerezni csak a boltokban tudtam addig. (Közben megtaláltam az alábbi fotót, ami 2015. április 9-én készült :))

Így számomra ez maga a kánaán volt, utána jött a Zara, emlékszem milyen nagy dolog volt, majd összes többi Inditex és így tovább, ma már a Rossmann-ba sem járok, csak online oldom meg a dolgot, kevesebb idő alatt letudom és bizonyos mennyiség felett úgyis ingyen kihozzák, tehát a benzint is megprórolom. Jó, nyilván ez csak azért alakult így ki nálam, mert a legközelebbi Rossmann 40-50 km-re van.

Megpróbálom összeszedni azokat a dolgokat, amikre én személy szerint nagyon odafigyelek a rendeléseknél, illetve mi az, amit soha nem rendelek és mi az, amit már ha a boltban látom sem cipelem haza, inkább itthonról rendelem.

Amit figyelembe kell venni:
  • Fontos számolni azzal, hogy idő, amíg megérkezik, a legtöbb webshop mondjuk hihetetlenül gyorsan összekészíti a csomagokat, de pl. az ünnepek környékén akár 7-12 munkanap is lehet, mire megérkezik egy csomag és ez, ha ajándékokról beszélünk, elég kellemetlen…
  • Méretproblémák: ismerned kell az adott márkánál a saját méreteidet és persze a lehetőségeket is a cserére vagy esetleg átalakításra. Én olyan helyekről rendelek nagyrészt, ahonnan már vásároltam boltban, így ismerem a cipőméretemet, vagy tudom, hogy a felsőket hogyan méretezik és nekem milyenre van szükségem ahhoz, hogy éppen passzoljon. Ez minden fazonnál más nálam is, mivel tudok varrni sokszor egy gumis derekú vagy bármilyen más átalakítható derekú ruhadarabot, szoknyát pl. simán megveszek leárazva nagyobb méretben is akár, mert maximum alakítok rajta és ezerszer olcsóbb még így is, ha van egy jó varrónő a közelben, ez nem probléma. A másik fontos dolog, hogy mindenképp nézz utána, van-e lehetőség cserére az adott webshopnál és milyen feltételekkel, tehát nem tanácsos azonnal kidobni minden papírját és levágni minden címkét, mielőtt nem bizonyosodtunk meg arról, hogy tokéletesen passzol ránk…
    A legtöbb webshop szerencsére a pénzt is visszafizeti méretprobléma esetén, le sem kell vásárolnod…
  • Alkati nehézségek: Minden nőnek/embernek megvan az a bizonyos ruhadarab, amit nehezen tud venni magának, mindenkinek ismerős az a mondat, hogy nekem erre egy napot rá kell szánnom és stb, nálam ez a mumus a farmer és a farmer jellegű nadrágok. Mivel a fenekem meglehetősen lapos, nagyon nehéz megtalálnom a megfelelő varrást,ami kicsit megemeli, így valóban egy napot rá kell szánnom egy nadrág vételre, ha szerencsém van. Ilyen nadrágot pontosan emiatt sajnos soha nem tudok és nem is fogok tudni rendelni magamnak, ehhez el kell utaznom valahová és sok-sok órát rászánni a próbálgatásra.
    A másik probléma, hogy széles a csípőm, ami miatt előfordult már pl. a Calzedoniában, hogy a létező összes nadrágjuk közül egyiket se tudtam begombolni, hát nem kicsit volt kellemetlen érzés, pedig úgy gondolom, hogy vannak nálam nagyobb darab hölgyek is 😀
    A csípőnadrágokat nem szeretem, csak olyat veszek, ami derékig felér, mert ebben az esetben lehetek benne biztos, hogy ott is marad 😀 Nem mellesleg épp amiatt tettem ki az évek alatt az összes csípőnadrágomat, mert ha a csípőmre feljött akár fél kg is, már nem tudtam felvenni és meguntam a nadrágjaim állandó pakolászását annak megfelelően, hogy ‘aktuálisan fel tudom venni’ illetve ‘ha esetleg jól bevacsorázok már nem’.
  • Anyagok ismerete: fontos utánanézni a leírásban, hogy a megvásárolni kívánt termék milyen anyagból készült, hogy ne érjenek minket meglepetések, pl. nyúlik-e, fel fogjuk-e tudni venni alkalomra, vagy akár, hogy lehet-e benne olyan összetevő, ami szúrni fogja a bőrünket. Képekről általában nagyon nehéz megállapítani a ruhák anyagát, amiatt én is mindig megnézem, hogy milyen az anyag összetétele.
A pozitívumok, legalábbis számomra:

– Itthonról, kényelmesen vásárolok, könnyedén végigböngészem minden létező webshopban, ha keresek valamit, majd megfontoltan és körültekintően hozok döntést, nem veszek meg akármit.

– rengeteg akció, sale van, kuponkódok, ingyen kiszállítás, névnapi, szülinapi illetve mennyiségi kedvezmények, melyeket igénybe véve megspórolsz egy csomó pénzt.

– online sokkal nagyobb az árukészlet, amiből választani lehet!

– ami a boltban már elfogyott, rendelni még lehet, vagy ha épp a megfelelő méret fogyott el…

– amikor megjön a csomag az egy olyan érzést ad, ami feldobja az egész napomat!

És a boltok, ahonnan rendeltem már, a konkrét tapasztalataimmal együtt:
  • H&M :
    Szállítás: 5/10 Az egyik olyan webshop, ahol az állandó akciók miatt nagyon sokszor akár egy hétbe is beletelik a kézhezvétel. A tavaly karácsonyi 2 hetes csúszások voltak a plafon, amikor én is majdnem pórul jártam…Viszont pozitív, hogy azóta kiírják a webshopon jól látható helyre, ha más szállítási időintervallummal tudják csak vállalni a rendeléseket.
    Csomagolás: 6/10 Átlagos, mindent szatyorba csomagolnak, kivéve a H&M Home rendeléseknél, mert ott nagyméretű dobozokat alkalmaznak, ami sokkal jobban tetszik, de igazából az is indokolatlan, mert akár a legapróbb dolgot is hatalmas dobozba teszik.
  • Zara
    Szállítás: 9/10 Összességében mindig nagyon hamar megjönnek a termékek, viszont a januári és a júniusi Sale időszakban sajnos nem, ami külön nincs feltüntetve a honlapon.
    Csomagolás: 10/10 Minden csomag méretének megfelelő dobozban érkezik, a csizmáknak és drágább cipőknek külön cipősdobozai vannak, színekben a termékhez illő selyempapírral bélelve, egyszóval: Imádom!
    Az egyik legjobban csomagoló webshop szerintem!
  • Stradivarius
    Szállítás: 10/10 Eddig minden nagyon gyorsan, 2 nap alatt jött meg, szóval az egyik leggyorsabb webshop, amit eddig próbáltam!
    Csomagolás: 6/10 Semmi extra, sajnos a táskákat is csak beledobják a zacskóba, amiben minden mást is szállítanak.
  • Bershka
    Szállítás: 10/10 Gyorsak és pontosak!
    Csomagolás: 6/10 Átlagos!
  • Sinsay
    Szállítás: 9/10 Viszonylag hamar érkezett a csomag, de mivel még csak egyszer rendeltem, nincs összehasonlítási alapom.
    Csomagolás: 6/10 Átlagos zacskó.
  • Rossmann
    Szállítás: 10/10 Mindig hihetetlen gyorsak, bármennyit rendelek!
    Csomagolás: 10/10 Egy nagy dobozba szépen bepakolnak mindent, a tusfürdőket és a többi folyékony terméket gondosan leragasztják, az apróbb dekorkozmetikai dolgokat pedig még külön beleteszik kis szatyorba is.
  • L’Occitane
    Szállítás: 10/10 Két nap alatt!
    Csomagolás:10/10 De ha lehetne, adnék akár 20-at is erre, mert ez a webshop csomagolás terén engem annyira lenyűgöz minden alkalommal, hogy kifejezettem örömmámorba kerül az ember, amikor csomagot bont.
És ahonnan tervezem:
  • Reserved
  • Pull&Bear
  • Mohito
  • Mango
Ahonnan rendelnék, ha lenne webshop:
  • Calzedonia
  • Tezenis
  • Ikea

Az az igazság, hogy én már annyira megszoktam, hogy így vásárolok, hogy élvezem, imádom hosszú heteken keresztül böngészni a készleteket, egy-egy kívánt darab után kutatva, míg egyszer csak meglátom és beleszeretek 🙂 Utána persze még napokig gondolkozom, ábrándozom róla, míg végül megrendelem, ami azért is nagyon ideális számomra, mert nem kell azonnal döntenem, így a vágyam tárgya késleltetve lesz az enyém, vagyis a legszebb rész, a vágyakozás sokkal tovább tart…Valójában elég hülyén hangzik, de én tényleg így élem meg a vásárlást és amiket megveszek, megbecsülöm, vigyázok rá és hatalmas becsben tartom 🙂

Remélem tetszett nektek ez a kis összefoglaló és meghozom a kedveteket az online vásárláshoz…

Love,

theGirl

Author

sbmmster@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?