Az én hónapom: augusztus, szeptember és október

Mivel nem történt túl sok esemény ezekben a hónapokban és kevesebb fotót is készítettem a szokásosnál, így úgy döntöttem, most egyben számolok be erről a három hónapról és a történéseiről….


Hazaértünk a Balatonról és visszacsöppentünk az átlagos hétköznapokba…

Az utolsó nyári posztomhoz én magam készítettem a ruhát és a szandált is 🙂

A Tihanyból hozott levendulás finiségekkel még egy ideig érezhettem a nyaralás hangulatát 🙂

Elkezdtem megrendelgetni a téli szettekhez szükséges új ruhadarabokat, azok pedig sorban érkeztek, én pedig nem győzöm várni a hideget 🙂

Egy különleges megrendelést készítettem el a hónapban, ami ez a ruha volt 🙂 Azért is fontos számomra, mert nagyjából ez az utolsó igazi rendelésem egy ideig, mostantól 100%-ban a tanulásra kell koncentrálnom… outfit posztok terén természetesen nem hallgatok el, sőt, annyi mindent szeretnék nektek megmutatni.

A következő bejegyzés már javában a telet fogja idézni, a legújabb inspirációkkal körítve, nemsokára érkezik! 🙂

XOXO,

thegirl

Author

sbmmster@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Szőrme és púder

2017-11-05