A legjobb szett kánikulára

A legjobb szett kánikuláraA legjobb szett kánikuláraA legjobb szett kánikuláraA legjobb szett kánikuláraA legjobb szett kánikuláraA legjobb szett kánikulára

Fotó – Pap Nóra / Noris Photography

A legjobb szett kánikulára – Bemutatom a legújabb felsőmet, amit én varrtam, most a narancs árnyalatok fogtak meg, így próbáltam minél jobban a forró nyár hangulatát megragadni. A felső egyébként tunikaként is hordható vagy akár miniruhaként, a hozzá való övvel, amit én most a sortomba fűztem bele. És mivel már javában zajlanak  a leárazások, muszáj megemlítenem, hogy a farisortot tök véletlenül a CroppTown-ban éppen férfi ruhákat válogatva párommal pillantottam meg odadobva egy kupac tetejére, a színe fogott meg, azonnal tudtam, hogy kell nekem, az ára pedig szuper kedvezményes volt, érdemes benézni. A fülbevaló H&M leárazás, féláron, amikor már másfél hónapja nézegettem, hogy megvegyem-e vagy sem, akkor látom, hogy féláras, naná, hogy hoztam. Így az egész szett gyakorlatilag fillérekből összejött, és éppen ez benne a szép. Számomra a nyár az ilyen kényelmes, laza szettekről szól, amikor tehetem, valahogy így lépek ki az utcára.

Felső övvel – TheGirl <saját készítésű>
Nadrág – Cropp Town
Saru – Humanic
Fülbevaló – H&M
Napszemüveg – H&M

 

 

Author

sbmmster@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Álom nadrágok

2016-07-06

Nyári kényelem

2016-07-17